Pozsgai Norbert beszámolója a 2013. évi schneeberg futásról:


Láttam már más beszámolóit, és alább láthatjátok én hogy láttam:

Sziasztok!

Schneeberglauf.at

Hol is kezdjem ennek a remek napnak az összefoglalóját.
A Schneeberglauf egy 10km-es verseny 1200m szintkülönbséggel, aki volt már, tudja, hogy ez már valami… Mivel én ilyen jellegű, csak felfelé futáson még nem vettem részt nagyon be voltam tojva.
Ezzel a versennyel már pontbegyűjtő OB előtt kacérkodtam, de nem voltam benne biztos, hogy el kell indulnom rajta. Keveset edzem, nem is úgy megy a futás, ahogy szeretném, meg ráadásul felfelé az egész.
Aztán jött a soproni crossfutás, ahol feltették a kérdést: jössz?
Egy hét volt hátra nevezési határidő csütörtök éjfél. Szerdán Tama Imre barátom csörög, nevezzelek a hegyfutásra? Mondom neki: á nem, nem tudom. Csütörtök délután megfordult bennem valami és úgy éreztem el kell indulnom.
Beneveztem! (végre) és jött a csütörtök és péntek éjjel, összesen 9-10 óra alvással, mert úgy kattogott az agyam a futáson, hogy aludni sem tudtam.
Elérkezett a nagy nap, szombat.
Többen mentünk, pontosan 2 autó.
Rövid bemutatás:
Tömördi Ági W50 HSI,
Boros Zoltán (Kapitány) M60 HSI,
Portörő Évi W40, zugedző, soproni futónők réme, aki minden versenyén eddig dobogón állt!
Mészáros Peti M30, stúdióvezető, Speed fitness
Dr. Fürtös András M40, gyorslábú sebészünk,
és jómagam.
Ja és persze Fanni U12, Ildikó U25 ?és Lisa U18?szurkoltak :-)).
Gyerekfutáson, mert hogy az is van, 1200m, Fanni toronymagasan első , kupa, érem, ajándékok: nagyon boldog volt.
(pedig 2001 és 2002-esek futottak egy kategóriában és ő ugye 2002 decemberi

Reggel 7 órai indulás, fél8 és már el is hagytuk a várost.
Érkezés Puchbergbe fél 9. Nevezés.
Itt már érezhető volt, hogy egy nagyon jól szervezett jó hangulatú versenyben lesz részünk. Puchberg maga a csoda, kis tó, sétautak, tisztaság, fogaskerekű és nyugalom, mérhetetlen nyugalom . Felettünk tornyosodik a hegy.
Nevezés a helyi kis sportcsarnokban, kilométeres sor, 5 perc várakozás!!!
Hosszú asztal, 2 lány kérdi a neveket, következő lány adja a rajtszámot, következő startcsomagot… flottul megy minden, értenek hozzá.
Öltözés, ruhák összepakolása egy zsákba, amit fel akarsz küldeni a célba a fogaskerekűvel, én tudatlan sört is küldtem fel. Fél 10 –ig le kellett adni az állomáson egy erre rendszeresített nagy zsákban (adták).
Bemelegítés, 10 órakor rajt. A rajt előtt az esélyesek interjúvolása, kis hangulatfokozás. Jelzem, itt volt Azarya Teklay Weldemariam (ERI), Jonathan Wyatt (NZL - Salomon Running Team Austria) hegyi futó világbajnok, David Schneider (SUI - LV Falsche Hasen) és Andrzsey Dlugosz (POL - rmd montrail) a nemzetközi hegyi futok elitje.
Rajt!!! Senki nem hajt lassú komótos első 2 km, amiben kevéske szint van, 4,5-es ezreket futottunk :))).
10 km úgy jön össze, hogy kb. 2km enyhén felfelé a kisvárosban aztán 2-8 km-ig kavicsos, murvás út, olyan 10-12%os emelkedő, utolsó 2 km pedig "hegymászás" egy hegyi ösvényen, ami elég köves csúszós. Itt már a környezetemben mindenki gyalogolt és amikor a fenyők mérete megy össze melletted és már el is fogytak, füves nagyon kicsit sziklás utolsó 5-600 méter ebből 200 méter befutó hajrával a végén.
A 3. km már a hegyet megillető 6,45 perces, 4.km 7 felett, 5.km 8p körül, 6.km 9p 7.5km után megjött a hegyi ösvény 13p-es km. 8.km 11p 9km. 10p körül.

A verseny hangulata leírhatatlan, úgy van hirdetve, hogy az „ember és a gép harca”.
Ez azért van, mert a kis öreg gőzös fogaskerekű is beszáll a versenybe. Sőt az eredménylistán is rajta van. Idén a 18. lett 1:08:37-es idővel. A vasút mellett kell felfutni a hegyen lévő végállomásig. Voltak turisták, akik szurkoltak nekünk és volt turista, aki a vonatnak szurkolt.: )))
Nekem ez volt életem legjobb futóversenye, nem vártam semmi nagy dolgot tőle, csak magam miatt futottam. Úgy éreztem legyőzhetetlenek vagyunk!!! Hogy miben és miért azt nem tudom, de még mindig meg van az a bizsergető érzés. Pedig idősödő, meglett osztrák urak úgy futottak el mellettem, mint a nyúl, de nem zavart… még az utolsó pár száz méteren is bennem volt: nyomjad, futni kell!!! ami úgy nézett ki, 30-40 méter gyaloglás, 5-10 lépés, futásra hasonlító mozgás. :))) Remek volt.
Célban takarót terítenek a hátadra, lányok színt is választhatnak. Már akinek van ereje hozzá.: )))
Az időjárásról: lent felhő alatt nem túl meleg, közben a hegyre felfelé felhőben, ami nem zavaró, mert nem látod mi vár rád , fent verőfényes melengető napsütés!!!
Versenyszervezés: fent terülj-terülj asztalkám, szendvics, banán, víz, iso, leves, tea, sör! 3féle!
Miután kezdett tisztulni a fejem és levegőt is kaptam gyors ruhakeresésbe kezdtem. Jó,jó egy sör is lecsúszott előtte. naésmegérdemeltük!!!
Gondoltam ez nehéz menet lesz, 300 zsák közül megtalálni, hááát voltak kétségeim.
Ámde ezek a fránya osztrákok ezt is kitalálták. Ki volt írva a fülkére, hogy hol keresd a rajtszám alapján a zsákodat, minden fülkében egy szervező, aki figyelte a rajtszámodat és mire oda értél, már hoppá és kezedben is volt a zsák!
Lefelé pedig lehozott a fogaskerekű. Kell ennél több???
Lefelé a vonaton az első körben 4-en jöttünk le.
Teljes mámorban úsztunk, olyanok voltunk, mint ha 16 éves kis hülyék lettünk volna, rihegtünk, röhögtünk. Kivéve Peti, aki gyomorrontással küzdött és fehér volt, mint a fal, szegény.

Eredmények: 1:18:38 absz.62. Női absz. 3.hely! N40: 2.hely.
Portörő Évi:W40
Tömördi Ági : 1:23:35 absz. 107. N50 kategória MÁSODIK !!! Virág és érem ő a harmadik nap hőse, hiába a lányok taroltak.
Mészáros Peti: 1:24:48 absz. 116. F30kategória 37. sajnos gyomorrontás örült, hogy célba ért, ahhoz képest szuper eredmény!!!
Boros Zoltán: 1:33:22 F60 kategória 4. !!!!!!!! szuper! pedig 1:40 körül tervezte a futását.
Fürtös András: 1:15:30, absz. 40. F40 9 hely!!!
Norbi: 1:22:14 absz 88. F40 kategória 25.


Fiúknál lengyel-svájci-eritreai a dobogón, győztes 53 perccel ért fel a hegyre.
Lányoknál olasz nő a győztes (1:06), osztrák a második és Évi!!! a dobogón.

Ildikó és Lisa korrekten foto dokumentálta a napot, valamint elláttak minket enni-, és innivalókkal, jó hangulattal.

Lányok, fiuk itt a helyetek jövőre!!!
Ezt meg kell tapasztalnia mindenkinek!
És ez még csak a fele, tudnék még mit mondani, de azt majd személyesen…

Pozsgai Norbert